Ezért hasznos, ha tudjuk, melyek a TOP cégek
Minden iparágnak megvannak a maga legjobbjai – az adott piac szereplőinek pedig fontos, hogy tudják, mely cégek ezek. Hogy miért, annak igen különböző okai lehetnek, hiszen más szempontból lényeges ez egy olyan cégnek, amely maga is az élvonalba tartozik, és megint más miatt egy egészen kicsinek, amely igyekszik minél jobban feltörni. Beható piacismeret nélkül nehéz sikeresen vállalkozni, de fontos, hogy az ismeretink valós és naprakész adatokon alapuljanak.
Fontos, hogy stabil partnereink legyenek
Egy iparág piaci viszonyairól azért is fontos valós képet kapni, mert ez segíthet abban, hogy a megfelelő partnereket válasszuk a saját működésünk támogatására. Nyilvánvalóan senki nem szeretne olyan beszállítóval dolgozni, ami nem megbízható, pénzügyileg instabil, hanyatlik a teljesítménye, hiszen, ha valamiért kénytelen beszüntetni a működését, rendszeresen csúszik, elmerül a problémáiban, az a saját cégére is hatással lesz.
Az ilyen helyzetek elkerülhetők, ha a top cégek közül választunk partnert: ebben a kategóriában számíthatunk stabilitásra és egyenletes teljesítményre, így kevésbé kell aggódnunk amiatt, hogy ránk is hatással lesznek a partner nehézségei.
Az sem elhanyagolható szempont, hogy ha magas presztízsű vállalkozásokkal dolgozunk együtt, akkor a saját cégünk tekintélye is automatikusan nagyobb lesz, rögtön a megbízhatóbb kategóriába sorolnak. Az, hogy milyennek ítélnek meg a piaci szereplők nagymértékben múlik a partnereinken is – már csak ezért is érdemes a legjobbak közül választani őket, amennyiben módunkban áll.
Tanuljunk a legjobbaktól!
Ha a saját vállalkozásunk egyelőre még nem is tartozik az élvonalba, akkor is ismerni kell a konkurenciát. Még a nagyokat is, akikkel látszólag nem egy súlycsoportban küzdünk. Ha tudjuk, melyek azok a vállalatok, amik a csúcson állnak, azt is megfigyelhetjük, mit hogyan csinálnak. Ez hasznos lehet a cégünk működése szempontjából, hiszen tanulni mindig lehet – a legjobbaktól pedig érdemes is.
Megfigyelhetjük, hogy milyen marketing csatornákat használnak, hogyan kommunikálnak, kikkel dolgoznak együtt. Hogyan képzik az áraikat, hogyan fejlesztik a termékpalettájukat vagy a szolgáltatásaikat, milyen eszközökkel érik el, hogy a csúcson maradjanak. Nyilván üzleti titkokat nem fogunk megtudni, de ha valóban odafigyelünk és rendszeresen monitorozzuk őket, sok módszert elleshetünk tőlük, amik számunkra is hasznosak lehetnek.
Kis cégként még inkább számít, hogy kik a partnerek: óriási löketet adhat az előrehaladást tekintve, ha sikerül egy komoly és elismert céggel megállapodni. Növeli a vállalkozásba vetett bizalmat fogyasztói oldalról is, illetve a további partnerkapcsolatok kialakításánál is számít.
Hogyan lehet megtalálni a TOP cégeket?
Egyéni piackutatással is fel lehet térképezni egy vagy több ágazat viszonyait, de ennél egyszerűbb, ha cégadatbázisból dolgozunk. Az OPTEN TOP marketinglisták adott ágazatra, illetve országra vonatkozóan készen adják a kezünkbe a legjobb vállalatok listáját, ezzel együtt számos információt és elérhetőséget. Validált és naprakész adatokból informálódhatunk, így biztosak lehetünk benne, hogy valóban aktuálisak lesznek az ismereteink.